Ma végre megérkezett a várva várt tavasz első sugára. Lekerülnek a nagykabátok, a hosszúnadrágokat felváltják a miniszoknyák és dekoltált pólók. Férfi kollégáink hormonszintje ennek megfelelően felbuzog. Van abban valami törvényszerű, hogy a napi nyolc (vagy több) órán át összezárt embercsoportok belterjes szerelmi kapcsolatokba bonyolódnak így tavasztájt. Nem véletlenül használtam a bonyolódnak szót, hiszen események előreláthatatlan sorozatát indítja el, aki meggondolatlanul lövöldözik házinyulakra.

Az elején talán jó ötletnek tűnik egy kis munkahelyi flört, feldobja az ember egóját, még a munka is jobban megy. Aztán egy céges összejövetelen a lágy, esti szellő megadja az utolsó lökést, és már benne is vagyunk a slamasztikában. Most tekintsünk el a legrosszabb verziótól, hogy bármelyik fél házas lenne, vagy a főnök-beosztott kapcsolattól, amely adalékok tovább fűszereznék az amúgy sem egyszerű szituációt. Tehát szereplőink nőtlen/hajadon, közel egy beosztásban dolgozó kollégáink. Néhány multinál már a kapcsolat hajnalán be kell jelenteni a liezont, hogy a menedzsment tisztában legyen a rejtett feszültségekkel is. Szerencsésebb helyeken azonban, dönthetnek: titkolóznak, avagy felvállalják kapcsolatukat a nyilvánosság előtt.
 
Mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya. A titkolózás előbb-utóbb kiderül, és akkor sokkal nagyobb szenzáció. Ha felvállaljuk, talán egy darabig pletykálnak a kollégák, de aztán mindenki napirendre tér a dolog felett. Mindenképpen kerüljük azonban a munkahelyi intim pillanatokat, így magunkat és másokat is megóvhatjuk a kellemetlenségektől. Például a „mézesmackó” vagy „nyuszkó” megszólítás viszonylag kevéssé professzionális, viszont baromi hamar elterjed, és rajtunk ragad. Akárcsak az, ha pásztoróránkat a fénymásoló szobában, esetleg a mozgássérült mosdóban ejtjük meg, és lebukunk (mert le fogunk). Senkinek sem hiányzik, hogy fél iroda drukkoljon az ajtó előtt, vagy a videókonferencián az amerikai/német/stb. nagyfőnök tegyen homályos megjegyzéseket a szexuális életünkre.
 
Mindenkit önmérsékletre intünk tehát, annál is inkább, mivel a szerelmes kollégáknál csak egy rosszabb van: kollégák, akik szakítottak.

A bejegyzés trackback címe:

https://csinovnyikblog.blog.hu/api/trackback/id/tr751849326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hanna Andersson 2010.03.22. 10:31:52

Teljességgel szabályozhatatlan, és érdekes dolgokat tud szülni a munkahelyi kapcsolatok kusza- örvényes világa... Ugyan nem iroda, de van egy cég itt a városban, ahol ismerőseim elmondása szerint több kusza szerelmi szál is "köttetett" , nemcsak a házastársat, de még a szeretőt is onnan választják a legtöbben... Ami így végiggondolva elég érdekes helyzeteket produkálhat... :P :D
És tényleg, hát ha ezek a munkahelyi kapcsolatok egyszer "kifulladnak", na hát onnan mentsen meg mindenkit az ég... :D a folytonos furkálódás, féltékenység stb-stb... :D
süti beállítások módosítása