Sokan álmodozunk sokféléről. Egyesek álmainak netovábbját egy szebb és nagyobb ház jelenti, míg mások külföldi utazgatásokról vagy egy menő autóról fantáziálnak folyvást azzal a keserű tudattal, hogy ezen vágyak sosem fognak beteljesülni. A listát még hosszasan lehetne sorolni, de biztos vagyok benne, hogy igen előkelő helyen szerepelne rajta az „utált főnök” cégünktől való végleges távozása. Talán mondanom sem kell, hogy akárcsak a fentebb felsorolt vágyálmok, így ezen óhajunk beteljesülésének valószínűsége is igencsak elenyésző. 

Ám néha megtörténhet a csoda. Először csak folyosói pletykákból, elhullajtott információmorzsákból értesülünk róla, de mivel a dolog túl szép volna ahhoz, hogy igaz legyen, nem merjük elhinni, csak elábrándozgatunk arról, mi lenne, ha. Miután hivatalos forrásból is megerősítést nyer a hír valóságtartama, a dolgozó egy pillanatra kellemetlen helyzetbe kerül: a határtalan eufóriát minimum délután ötig palástolni kénytelen, amikor is a cinkostársakkal végre elmehetnek egy közeli kocsmahivatalba inni egyet a sokkhatásra, és hogy újra felelevenítsék a régi nyomasztó konfliktusokat, természetesen immár felszabadultan nevetve. Bár a legizgalmasabb dolog, a „mikor” kérdése még esetleg nem is tisztázott, ezt nem is tanácsos még ilyenkor firtatni. Hiszen a célegyenesbe ekkor már befordultunk.
 
Leendő ex-főnökünk utolsó irodában töltött napjai alatt a dolgozóknak néhány megpróbáltatást még túl kell azonban élniük. Legkönnyebb azoknak a helyzete, akik csupán egy búcsúzkodó körlevelet kapnak a felettestől, melyben az az együtt töltött évekről áradozik és privát elérhetőségeit is megadja, ha netán valaha a hivatalnoknak kedve szottyanna egy meghitt csevegésre az elmúlt idők emlékére. Ennél egy fokkal bonyolultabb eset a búcsúajándék kitalálása és/vagy megvásárlása, melynél pedig még sokkal bonyolultabb eset a búcsúparti megszervezése, illetve az azon történő részvétel. Nincs mese, ilyenkor még utoljára magunkra kell ölteni a huszonöt dolláros bájmosolyt, és ha nem félünk a plafon leszakadásától, a nyakába borulva akár még jókívánságainkat is elmondhatjuk főnökünknek. Hogy aztán a következőkben már azért drukkolhassunk: csak ne legyen a következő még ennél is rosszabb.
 
*A bejegyzés természetesen fiktív, bármilyen egyezés a valósággal bizonyára csakis a véletlen műve lehet.

Fantasztikus találmány. A bátor csinovnyikok okítása szerencsére egyre divatosabb céges körökben. Naiv cégvezetőink azt gondolják, hogy egyszer majd a tudás a vállalat profitját gyarapítja. Azonban az esetek 90%-ban a csinovnyik más cég színeiben kamatoztatja a megszerzett tudást. E sorok írója természetesen a fennmaradó 10%-ba tartozik.

A nyelvtanulás nyilván a legkézenfekvőbb fajtája a munkahelyi oktatásoknak. Globalizálódó világunkban annak is szüksége van nyelvtudásra, aki esetleg magyar cégnél dolgozik. A legnépszerűbb valószínűleg az angol, de a vállalat profiljától függően akár arabul, japánul, vagy hindiül is lehet tanulni. A részvétel többnyire önkéntes, vagy kötelezően önkéntes. Szélsőséges esetben eredményeink akár bekerülhetnek negyedéves értékelésünkbe, vagy fordítva, a tanfolyamon való részvételt írhatják elő gyengécske teljesítményünk miatt. A teljesítmény mérésének különböző formái külön bejegyzést érdemelnek.
 
A nebulók kis csoportjait egy megfelelően felkészült tanár oktatja, szigorúan munkaidő után, vagy ebédidőben. A tanáron, mint tudjuk, sok múlik. Örökre megszerettethet, vagy megutáltathat egy nyelvet, vagy akár magát a nyelvtanulást. Bizonyára sokaknak vannak erről általános iskolai élményei.
 
A magyar anyanyelvű tanár előnye, hogy el tudja normálisan magyarázni a nehezen érthető szerkezeteket, hátránya viszont, hogy, tisztelet a kivételnek, még mindig a fent említett általános iskolai módszereket alkalmazza. Az anyanyelvi tanár nagy lökést adhat a nyelvi fejlődésünknek, és elkerülhetőek a „ju ken cséndzs tu mertolájn szrí” típusú baklövések. Az anyanyelvi tanárnál azonban figyelembe kell venni a kulturális különbségeket is, hogy elkerüljük az összetűzéseket. E sorok írójának személyes tapasztalatai vannak egy külföldről származó, hevesebb vérmérsékletű úrral, akihez képest Naomi Campbell és az ő hisztije csupán kedves, barátságos megnyilvánulások.
 
A nyelvórák közösségformáló, illetve –bomlasztó hatásáról is szót kell ejteni. Sokan gondolják, hogy a nyelvtanítás önmagában elegendő egy idegen nyelv elsajátításához. Sajnálatos módon, nyelvtanulás is szükséges hozzá. Hatalmas katarzis lehet, amikor ezt felismerjük. Rájövünk, hogy kollégánk valójában tök hülye, századszor is megkérdez számunkra már egyértelmű dolgokat. Azonban ne feledjük, a póker szabály itt is érvényes: ha nem tudjuk, ki a leggyengébb láncszem, akkor valószínűleg mi magunk vagyunk.

Nem kell megijedni. Nem atom- és egyéb fizikai fejtegetés készül. Csupán az idő haladásának érdekességeiről ejtenénk pár szót.

Az idő ugyanis egy nagyon képlékeny anyag. Néha nyúlik, mint a rétestészta (munkaidő), máskor összetömörödik, mint a gumilabda (szabadság, hosszú hétvége), megint máskor nekiiramodik, majd megtorpan (munkaidő vége előtt 5 perccel). Az is érdekes, hogy akár egy időben, azonos földrajzi koordinátákon tartózkodók számára is másképp telik az idő. Például a WC ajtó két oldalán.
 
Olvasóink számára tűnhet úgy, hogy sok idő eltelt az előző bejegyzés óta. Valójában ez csak egy pillanat volt az Univerzum több milliárd éves történetében. Reméljük, hűséges olvasóink nem pártoltak el tőlünk, és megértik, hogy néhanapján a csinovnyikoknak dolgozni is kell.
 
Köszönjük, és jelentkezünk nemsokára bővebben.

 

Ma végre megérkezett a várva várt tavasz első sugára. Lekerülnek a nagykabátok, a hosszúnadrágokat felváltják a miniszoknyák és dekoltált pólók. Férfi kollégáink hormonszintje ennek megfelelően felbuzog. Van abban valami törvényszerű, hogy a napi nyolc (vagy több) órán át összezárt embercsoportok belterjes szerelmi kapcsolatokba bonyolódnak így tavasztájt. Nem véletlenül használtam a bonyolódnak szót, hiszen események előreláthatatlan sorozatát indítja el, aki meggondolatlanul lövöldözik házinyulakra.

Az elején talán jó ötletnek tűnik egy kis munkahelyi flört, feldobja az ember egóját, még a munka is jobban megy. Aztán egy céges összejövetelen a lágy, esti szellő megadja az utolsó lökést, és már benne is vagyunk a slamasztikában. Most tekintsünk el a legrosszabb verziótól, hogy bármelyik fél házas lenne, vagy a főnök-beosztott kapcsolattól, amely adalékok tovább fűszereznék az amúgy sem egyszerű szituációt. Tehát szereplőink nőtlen/hajadon, közel egy beosztásban dolgozó kollégáink. Néhány multinál már a kapcsolat hajnalán be kell jelenteni a liezont, hogy a menedzsment tisztában legyen a rejtett feszültségekkel is. Szerencsésebb helyeken azonban, dönthetnek: titkolóznak, avagy felvállalják kapcsolatukat a nyilvánosság előtt.
 
Mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya. A titkolózás előbb-utóbb kiderül, és akkor sokkal nagyobb szenzáció. Ha felvállaljuk, talán egy darabig pletykálnak a kollégák, de aztán mindenki napirendre tér a dolog felett. Mindenképpen kerüljük azonban a munkahelyi intim pillanatokat, így magunkat és másokat is megóvhatjuk a kellemetlenségektől. Például a „mézesmackó” vagy „nyuszkó” megszólítás viszonylag kevéssé professzionális, viszont baromi hamar elterjed, és rajtunk ragad. Akárcsak az, ha pásztoróránkat a fénymásoló szobában, esetleg a mozgássérült mosdóban ejtjük meg, és lebukunk (mert le fogunk). Senkinek sem hiányzik, hogy fél iroda drukkoljon az ajtó előtt, vagy a videókonferencián az amerikai/német/stb. nagyfőnök tegyen homályos megjegyzéseket a szexuális életünkre.
 
Mindenkit önmérsékletre intünk tehát, annál is inkább, mivel a szerelmes kollégáknál csak egy rosszabb van: kollégák, akik szakítottak.

Ma reggel számos csinovnyik nőtársunk talált kisebb-nagyobb meglepetést irodai asztalán. Persze nem a péntek este ráruházott több torony elintézendő dossziéra utalunk. Ma ugyanis nőnap van. Mit nőnap? Nemzetközi nőnap!

Magyar berkekben retró módon virággal szokás a jeles eseményről megemlékezni. Bár néhány éve a „szegfű + aszparágusz szalaggal átkötve” dívott, miután a hóvirág védett növénnyé avanzsált, manapság a tulipán a trendi. Bármely nőt le lehet venni a lábáról eme egyszerű és jelképes gesztussal, hogy aztán a nap folyamán dudorászva haladjon a munka, menjen a kávéfőzés, fénymásolás. Szokatlan dolog ez így hétfő délelőtt!
 
Az érdekes az, hogy bár a nemzetközi nőnap eredetileg a nők munkához való jogáról és egyenlő munkafeltételeiről szólt, az évek során, valahogy elkopott feminista jellege, és épp a visszájára fordult. Az egyenlőségükért küzdő nők ezen a napon kivételezettek, pozitívan diszkrimináltak, hiszen szegény hímnemű csinovnyiktársainknak nem jut férfinap. Globalizált naptáram szerint Mongóliában munkaszüneti nappal ünneplik a nőket. Nálunk is átgondolandó lehet ez a példa az obligát bonbon-hóvirág/tulipán helyett. Legyen munkaszüneti nap március 8-a úgy a férfi, mint a női munkaerő számára!

Bár a címben említett jelenség nem tartozik szorosan vett munkaidőnkbe, “kötelezően ajánlott” jellegénél fogva mégis a csinovnyik lét velejárója. Nos, valójában a helyzet hasonló szegény nyusziéhoz és a sapkájához: ha van, az a baj, ha nincs, akkor az. Azon szerencsések számára, akik még nem tapasztalták meg ezt az élményt, a csapatépítő tréning valamilyen mitikus beavatási szertartásnak tűnhet, ami nélkül nem élet az élet. Valójában azonban nem erről van szó. Valamilyen oknál fogva a felsővezetés odavan a lehetőségtől, hogy irodán kívül is kedvére szekírozza szerencsétlen csinovnyik halandót.

Tételezzük fel, hogy vállalatunk megengedheti magának az efféle kilengéseket, és jó munkáltató lévén, hajlandó is szívén viselni meggyötört alkalmazottai szellemi épülését. Ilyenkor, felbérel egy erre szakosodott intézményt, és vele 3-4 embert, akik egész napos ugráltatásunkról a nevükben is gondoskodnak majd. Az eseményre általában egy istenhátamögötti helyen kerül sor (a menekülést eleve kizárva), és a tortúra 1-2, rosszabb esetben akár 3 napig tart. Természetesen kizárólag munkaidőn kívül, keresztbe húzva a jól felépített hétvégi terveinket, esetleges családi eseményekről (házasság, szülés, születésnap, vakbélműtét etc.) nem is szólva.
 
Irány tehát „vidék” pestiesen szólva. Hajnalban indulás, a buszúton még mindenki bizakodó, már amennyire hajnalban az ember bizakodó lehet. Érkezéskor már vár ránk a tréningcsapat, profi kínzók, akik ha kell, ha nem, nap végére bizony igazi csapatot fognak belőlünk faragni. A lelkesedés érezhetően megcsappan az első kötélhúzós, vagy szembekötős feladatnál, bár kétségtelen, hogy van valami bája annak, amikor a vezérigazgató és a csinovnyik vállt vállnak vetve verset fabrikálnak, indulót költenek, avagy papírmasé felhőkarcolót hajtogatnak. Az általános iskolai technikaórát idéző feladatok a csinovnyikok együttműködését és kreativitását hivatottak fejleszteni, na nem mintha ennek munkánk során oly sok hasznát vennénk.
 
Ha a napot túléltük, még hátravan a vacsora, és az elmaradhatatlan karaoke. Ebben is csak az a jó, hogy mindenki egyformán ég, ezért senki nem fogja később felróni nekünk a Petróleumlámpát, az Afrikát, rosszabb esetben a Remetelányt. Vacsoránál megfigyelhetjük, hogyan képesek disztingvált többdiplomás, esetleg házas-gyermekes kollégáink néhány perc alatt úgy berúgni, mint a csacsi. Azonban ekkorra már nem marad, aki ezt felrója nekik, majd csak a shared drive-ra feltett képek tanúskodnak róla szomorú mementóként. Ha igazán elvetemült a szervező tréningcég, akkor az eseményről videó is készül, garantáltan csírájában elfojtva a spontán szórakozást, ami a főnökség jelenlétében amúgy is kétesélyes volt.  A nap végére új párok alakulnak, barátságok köttetnek, csapattá érünk. Az egyszeri csinovnyikban azonban óhatatlanul felmerül a gondolat: Nem lett volna elég a költségvetés töredékéből az egész bagázst meghívni a legközelebbi kocsmába egy sörre munka után?

A hivatali miliő szerves részét képezi a konyha, mint a szociális események és pletykálkodások origója, mely egyúttal kitűnően leképezi a kollektíva munkahelyéhez és bátran állíthatjuk, hogy az egész környezetéhez való viszonyulását. Elmondhatjuk, hogy a dolgozó saját nappalijának leképeződése az irodai asztal, de azt vajon kijelenthetjük-e, hogy a konyhában uralkodó állapotokból következtetni tudunk a kollegák saját konyhájának igényszintjére?

Szerencsés esetben a vezetőség takarítónőre bízza a konyhai felületek higiéniai kezelését, ideális esetben pedig a tisztítási munkák ezen túl még a szekrények, fiókok, mikrohullámú sütők és hűtők belsejére is kiterjednek. Attól tartok azonban, hogy költséghatékonysági megfontolásból a legtöbb munkahelyen a konyha tisztasági szintje a dolgozók lelkiismeretének és toleranciaszintjének függvénye. Ilyen helyeken tehát az élet örök vesztesei, azaz az érzékenyebb szaglású dolgozók, illetve a penészes csirkepörköltek és a több hónapja lejárt joghurtok esküdt ellenségei kénytelenek összefogni, hogy amolyan fapados team-building keretében rövid úton megszabaduljanak a közös hűtőben hetek, de a folyosón terjengő szagokból ítélve inkább hónapok alatt felhalmozódott ínyencségektől.
 
A hűtő tartalmát gumikesztyűben és gázmaszkban böngészve lehetőségünk nyílik értékes pszichológiai megfigyeléseket tenni. Az talán természetes, hogy néha megfeledkezünk a joghurtról, amit ebédszünetben sebtében bedobtunk a hűtőbe, mondván hogy majd a délután folyamán megesszük, később pedig már nem tudjuk beazonosítani, hogy a fellelhető három málnás, öt epres, netán a négy görög (szintén epres) Danone közül melyik is volt a miénk, ezért aztán mindet érintetlenül otthagyjuk. Érdekesebb lenne viszont megismerni annak a dolgozónak a gondolkodásmódját, aki az alkalmasint nem is olyan olcsón vásárolt műanyag (urambocsá’ tupperware) edényben tárolt főfogásról feledkezik meg hónapokra oly módon, mintha az sosem létezett volna. Reméljük, hogy nem ő volt az a kollega, aki az imént a TK 13/1-es aktát elkérte tőlem.
 
A hűtőben tárolt beazonosíthatatlan objektumok, illetve az onnan eltűnt vagy valaki más által félig megkezdett saját ételek rejtélye kimeríthetetlen témaforrás lenne bárki számára. Sajnos nem tudom a kedves olvasókat azzal kecsegtetni, hogy csupán városi legenda volna az alsó polcra diszkréten elhelyezett tubusban talált székletminta, vagy a pizza, amelyet a csinovnyik ugyan nemrég rendelt, ám amire egy szemfüles és vélhetően farkaséhes kollega hamarabb lecsapott, csupán a pizza karimáját hagyva a szomorú kartondobozban.
 
Senkit sem szeretnék eltántorítani a munkahelyi közös étkezések örömeitől, hiszen kiváló terep ez az információgyűjtésre illetve kapcsolatok építésére, ám javaslom, hogy ebédünk hűtőbe helyezésekor gondoljuk át, milyen társaságba keveredik anyánk főztje.

Mai témánk szorosan vett munkahelyünk, falatnyi territóriumunk az irodán belül: az íróasztal. Bár a szó szoros értelmében nem a tulajdonunk, gyakran több időt töltünk mellette, mint a saját ágyunkban. Ennek megfelelően akaratlanul is saját képünkre formáljuk, egyéni stílusjegyeinkkel nyomot hagyva rajta. Tekintsük át a különféle asztalstílusokat és tulajdonosaikat! Az alábbi felsorolás korántsem teljes, és általában az egyes stílusok nem tisztán, hanem egymással keveredve jelennek meg.

A falanszter
 
Monitor, telefon, irattartó, naptár, toll. Slussz.
 
A budoár
 
Elsősorban, de nem kizárólag, női tulajdonosra vall. Széles spektrumot találhatunk rajta mindenféle kozmetikumból. A kézkrém és a papírzsebkendő alap, utóbbi csinos dobozkában. Tükör, sminkkészlet (nappali és esti sminkhez), minimum kétféle parfüm (business és esti), dezodor, hintőpor, testápoló, lábizzadásgátló, manikűrkészlet, körömlakk.  Ja, az asztal sarkán néhány dokumentum, jelezvén a munkavégzést. (A szekrényben tuti megbújik egy váltócipő, és egy szexi felső, ha beütne egy last minute randi, vagy céges vacsi)
 
A botanikus kert
 
Tulajdonosa a növények szerelmese, szinte elbarikádozza magát velük, más élőlények társaságára nincs igénye. A cserepes növények szinte teljes választékával rendelkezik, kihalóban lévő fajokkal is találkozhatunk nála. Szakképzetten viseli gondját kedvenceinek, tavasszal és ősszel átültet, egyébként locsol, nyír és permetez. 
 
A káosz
 
Tulajdonosának alapelve, hogy a zseni átlát a káoszon. Az estek többségében ez így is van, mintegy 20 perc alatt bármit megtalál, amit saját maga helyezett el körültekintően, csak általa ismert kritériumok és az aktuális csillagállás szerint. Bizonyára a mosatlan bögrének, és a múlt heti ebéd maradékának is kozmikus jelentősége van az események rendszerében. Teljesen kétségbeesik, ha valaki rendet rak az asztalán. Papírjait kreatív módon egyedi kávéfoltokkal látja el. Asztala direkt ragad, hogy a huzat ne fújja le a fontos dokumentumokat.
 
A gyűjtögető
 
Soha nem dob ki semmit, vagy ha mégis, hát szelektíven. Csinos kupacokban találjuk asztalán a papír, üveg, fém és műanyag hulladékot, melyből képes kreatív módon használati tárgyakat készíteni. Így lesz a műanyag flakonból locsolókanna, cukorkásdobozból gemkapocstartó, a bonbon dobozából ceruzatartó. Általában látens ökoterrorista, titokban az irodát járja, és ha égve felejtett villanyt talál, rögtön akcióba lép.
 
A gyógyszertár
 
Birtokosa az Országos Gyógyszerészeti Intézet által bejegyzett, vényre és vény nélkül kapható, készítmények többségének. Kollekciójának egy részét az asztalon találjuk, de fiókjába is jut belőlük bőven. Ezeken kívül a kézfertőtlenítő kendő és zselé, a kétfajta papírzsebkendő (illatos és illatmentes), az eldobható WC ülőke és természetesen a maszk sem hiányzik kelléktárából. Asztala oly steril, hogy akár rutinműtétet is végezhetnénk rajta. Az ijesztő az, hogy az eszközei is megvannak hozzá…
 
A biobolt
 
Általában az előző típussal kombinálva jelenik meg. Tulajdonosa az egészséges életmód elkötelezett híve, mégis, szinte állandóan beteg. Az asztalán egyaránt fellelhetők különféle magok, az őrlés minden stádiumából. Ezen kívül szójatermékek és étrend-kiegészítő tabletták garmadája áll mindenkor rendelkezésére (magnézium az stresszre, ehinacea cseppek a vírusok ellen, a C-vitamin alap, B-vitamin és vas a vérszegénységre, cink a hajra és körömre, kalcium a csontritkulás ellen, A-vitamin a szemre). Nasinak egy kis puffasztott kölesgolyó biocéklalével leöblítve. Gyógyteából is legalább 5 fajta, hogy bármely tünetet azonnal orvosolni tudja. Ezen kívül egy sál és egy plusz pulóver a fránya légkondi miatt…
 
A családfa
 
Fényképek egyenes és nem egyenes ági rokonokról és azok háziállatairól a legkülönfélébb helyzetekben, legyen az nyaralás, szülinap vagy az első biliztetés. Általában feldobja a kollekciót néhány gyermekrajzzal a falon. Az sem akadály, ha neki nincsenek is gyerekei. Mindig akad egy-két tehetséges unokaöcs-unokahúg, aki jól tud kutyát, cicát, szivárványt vagy éppen terminátort rajzolni. Kiterjedt családi kapcsolatait munkaidőben ápolja. A témában lásd cikkünket a mobiltelefon irodai használatáról.

A csinovnyikok, munkájuk jellegéből adódóan, más emberekkel dolgoznak együtt. Sorozatunk ezeket a szerteágazó és sokrétű, parazita és szimbiotikus kapcsolatokat kívánja megvilágítani, fároszként utat mutatni a sűrű, sötét éjben. Az első részben a rendszergazda bonyolult jellemét boncolgattuk, remélhetőleg végleges és megnyugtató választ kínálva mindazoknak, akik saját bőrükön tapasztalják a fent említett csinovnyik alfaj személyiségének minden nyűgét s nyilait. A mai rész a hülye ügyfélről szól. 

A csinovnyikok éltében előbb-utóbb eljön az a nap, amikor felbukkan az a bizonyos első, akit civilizált körökben csak úgy emlegetnek, némi eufemizmussal: a nehéz ügyfél. Ez a reggel is csak úgy kezdődik, mint a többi, a közelgő fenyegetést, csak, mintegy távoli mennydörgés, a rossz előérzet jelzi. Aztán jön az első villám: megcsörren a telefon/felvillan az „Önnek új üzenete érkezett” felirat. Még akkor sem sejtjük, hogy életünk pillanatokon belül gyökeresen megváltozik. Mert ezután ő már mindig jelen lesz, mitikus figuraként, aki hétköznapjainkat uralja. Damoklész kardjaként lebeg a fejünk felett, puszta említésére összeugrik a gyomrunk. Az idők során neve már-már fogalommá nemesül, ó igen, ő AZ a kovácsjános.
 
Azonban ezt akkor még mind nem tudjuk. Gyanútlanul felvesszük a telefont/megnyitjuk az e-mailt. És akkor lecsap. Az első támadást még visszaverjük, de ő sem adja fel. Célja, hogy pokollá tegye minden munkával töltött percünket, sőt lehetőleg a munkahelyünkön kívül töltötteket is. A kedvesség, alaposság, bizonytalanság álcája mögött valójában nagyon is tudatos presszionálás folyik. Meg akarja kapni, amit akar, és gyorsan. Nem átallja a főnökünket is zaklatni, hosszas csevegést folytatva vele kvalitásaink és figyelmességünk hiányáról (ami természetesen irányában sohasem lehet elégséges). Mindig azt akarja, amit nem lehet, akkor, amikor nem elérhető. Minden maga intéz, nem bízik senkiben, bennünk sem. Valójában nem hiszi egy szavunkat sem. Amennyiben mégis sikerülne a megfelelő válaszokat adni a kérdéseire, ő akkor sem elégedett. Természetesnek veszi, hogy kvázi személyi asszisztensévé avanzsálunk minden egyes híváskor, és bármely szabályt önként és dalolva áthágunk miatta.
 
Bár ezt a speciális egyedet elég könnyű felismerni, mégis, az alábbi listával szeretnénk segíteni a korai menekülést. Tehát, ha az alábbiak akár egyike is igaz, menekülj. Gyorsan.
 
  • Az e-mailben pontokba szedi a kérdéseit.
  • Ha a munkaidőd 8-kor kezdődik, 8 óra 1 perckor telefonál (még hallod a reggeliző családot a háttérben), ha 5-ig tart, akkor 4 óra 59-kor.
  • Ugyanazt a kérdést bravúrosan át tudja fogalmazni, akár többször is. Ennek örömére a csinovnyik is kénytelen ugyanazt a választ adni, egyre butított verzióban persze.
  • Az előző pontból adódóan mindig visszatér. Hiába hiszed, hogy már megoldottad és megszabadultál tőle.
  • Mindig történik vele valami. Az ő ügye a legbonyolultabb, amivel egész karriered során találkozni fogsz.
  • Bár sosem hibázol, nála mégis. Kénytelen vagy kimenteni magad, melyet ő nagylelkűen megköszön – másolatba téve az egész főnökséget...

Az elmúlt évtizedek viharos technikai fejlődésének köszönhetően ma már mindannyiunk zsebében ott lapul a mobiltelefon. Használatának illemszabályai azonban sajnos nem fejlődtek egy ütemben az elterjedésével. Hol vannak már azok az idők, amikor égő volt egy-egy hangosan megcsörrenő telefon, és újgazdag burzsoának számított, aki “bunkófonon” beszélt nyilvános helyen. Azóta a csinovnyik társadalom is belátta a kütyü hasznosságát, olyannyira, hogy ma már nem tudnánk meglenni nélküle.

Egyes multinacionális cégek a „dress code”-hoz hasonlatos szabályokat vezettek be az irodai mobilhasználatot illetően, van, ahol még az asztalon sem lehet kint a mobiltelefon. Ehhez képest, a kevésbé szerencsések végighallgathatják a legfrissebb pletykákat kolléganőjük szerelmi életéről, a háziállatok hogylétéről, a gyermekek legújabb fertőző betegségeiről, stb. Nyilván nem lehet mindenhol külön helyiséget fenntartani a magánbeszélgetések lefolytatására, a kollégák sem pattanhatnak fel  helyükről minden alkalommal, amikor az aktuális pasinkkal szakítunk telefonon. Így az a legjobb, ha csak lehet, ha nem folytatunk mobilon magánbeszélgetést az irodában, és udvariasan elmagyarázzuk nagymamánknak, hogy munka után visszahívjuk és akkor elmondhatja teljes terjedelmében, a gázóra-leolvasó izgalmas látogatását.

 

Ha már mobiltelefon, akkor szót kell ejteni a csengőhangokról. Alapesetben nyilván hasznos, hogy az ember száz közül is megismeri a sajátját, még nagy tömegben is. Nem is beszélve arról, hogy az önkifejezés egyik eszköze. Jól gondoljuk meg azonban, mielőtt beállítjuk a kiválasztott csengőhangot. Például egy céges megbeszélésen a „Like a Virgin” nem biztos, hogy a megfelelő imázst közvetíti rólunk.

 

Természetesen a legjobb, ha a munkahelyen lenémítjuk a telefonunkat. Ha a közelben vagyunk, így is észrevesszük, ha valaki hív. Ha pedig éppen kávészünetet tartunk, akkor sem kárhoztatjuk a kollégákat a James Bond, a Mission Impossible vagy éppen a Charlie angyalai főcímének végtelenített változatára.

Nincsen fontosabb személy egy vállalat életében, mint az IT guy. Bármilyen szervezet vígan tud működni huzamosabb ideig vezérigazgató, vagy neadjisten PR- és marketingmenedzser nélkül, ám rendszergazda hiányában nagyjából egy nap alatt megáll az élet.

A rendszergazda, mint az iroda működéséhez leginkább elengedhetetlen eszközök feletti korlátlan úr, jobb esetben csak a számítógépek és nyomtatók felügyeletéért és karbantartásáért, rosszabb esetben a telefonokért és a fénymásolókért is felel, természetesen önnön fontosságának teljes tudatában. Ha pedig hatalma még olyan esszenciális irodai felszerelésekre is kiterjed mint a dugihangfal vagy a laminálógép, könnyen beláthatjuk hogy a szegény felhasználó (vagy ahogy IT-körökben olyan lenéző hangsúllyal szokták volt emlegetni: a júzer) mennyire ki van szolgáltatva egyetlen ember hullámzó munkakedvének.

Természetesen az összes többi irodai alkalmazotthoz hasonlóan az IT szakember is rendkívül elfoglalt, ezt rendszeresen a dolgozók tudtára is adja, amint fennhangon közli a felhasználóval, hogy ő bizony jelenleg nem ér rá vírust irtani, hiszen éppen batch-fájlokat tömörít, meg amúgy is még service pack-et kell installálnia a szerverre. Szaktudását kihangsúlyozandó informatikusunk is gyakran nyúl érthetetlen szakzsargonhoz, tovább fokozva az egyszeri halandó júzer elveszettség-érzését.

A csinovnyik túléléséhez szükséges egyik legfontosabb irodai alapszabály tehát: a rendszergazdával jóban kell lenni. Vele való kapcsolatunkat már az első naptól szorgosan kell építgetnünk, hiszen további pályafutásunk szoftver- és hardverellátása múlhat ezen. A megfelelő alapokat Bill Gates munkásságának becsmérlésével könnyedén lerakhatjuk, hogy aztán tovább építkezvén szakértő szavait áhítattal igyuk, amint a legújabb technikai vívmányokról beszél nekünk. Az ily módon megpuhított szakember végül akár arra is hajlandó lesz, hogy központilag letiltott programokat installáljon céges számítógépünkre, vagy bármi egyebet az otthonira.

 

A magyar nyelv számtalan formában leírja az emberek egyik irányból másikba haladását: menni, járni, osonni, trappolni, menetelni, tipegni, vánszorogni és még sorolhatnánk. Azt gondolhatnánk, hogy a cél elérése szempontjából teljesen mindegy, hogy mily módon haladunk. Ez azonban tévedés. Környezetünkre nagyon is hatással van járásunk tempója, hangja, ritmusa, ez különösen irodai környezetben meghatározó, ahol az általános alapzaj a külső zajszintnél kisebb.
 
Itt beszúrnám kedves nyelvtanárom véleményét a helyes járás kivitelezésének kérdéskörében. Szerinte a helyes járás talpélen valósul meg, mintegy gördülve a sarok irányából a lábujjak felé. Nézetei szerint a női (vagy akár a férfi) magassarkú cipő teljességgel alkalmatlan ennek kivitelezésére. Véleménye kevéssé szakmai, ám szerintem megragadja a probléma lényegét.
 
Azon szerencsések, akik padlószőnyeggel borított irodában dolgoznak, talán nem tulajdonítanak ennek nagy jelentőséget, talán csak megjegyzik magukban: „Úristen, ez a csaj úgy megy, mint egy tank…”) Aki azonban töltött már el nyolc órát parkettás, esetleg járólapos irodai környezetben, az pontosan tudja, mennyire tudja frusztrálni a kollégákat egy-egy magas sarkú cipő tipegése. A női nem védelmében megjegyezném, hogy a jelenség nem korlátozódik kizárólag a szebbik nem képviselőire. Egyre több férfinak is kopog a cipője. Nos, valójában nem is a kopogással van a baj. Bár a jelenség általános, a skála széles a csoszogástól a vonulásig.
 
Egyik közeli családtagom véleménye szerint a darwini természetes szelekció alapján azoknak, akik nem tudnak csendben járni, néhányezer évvel ezelőtt ki kellett volna halniuk. Ma már nyilván nem kell kardfogú tigristől tartani, már ha a főnökünk nem számít annak. A helyes járás így már nem létszükséglet. Azonban egészségünk és kollégáink idegeinek védelmében mindenkinek ajánljuk, figyeljen oda, milyen hangot ad ki járás közben.

 

csinovnyikblog 2010.02.08. 10:11

A csinovnyik

csinovnyik

1. cári hivatalnok
2. kicsinyes, korlátolt hivatalnok
 
 
csinovnyik (orosz): Cári hivatalnok; kicsinyes, korlátolt hivatalnok, tintanyaló, tintakukac, bélyegnyaló, papírnyaló, bennülő.
 
 

"....A csinovnyik kiszolgáltatott, szegény, szorgalmas, hétköznapi figura, ő testesíti meg az "elgépiesedett kisembert", akinek nincsenek emberi kapcsolatai, csak a munkájának él...."

"Ma ezt a szót pejoratív értelemben, a lélektelen bürokrata típusára szokás használni."

(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Csinovnyik)